Ki korán kel, későn hal
Devraha Baba indiai jógi, állítólag 250 éves korában. Sokat meditált.
Hosszú élet vár az optimistákra is, akik egy néhány évvel ezelőtt készült klinikai tanulmány szerint 50 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg idő előtt, mint a borúlátók. A kutatók szerint azért, mert a derűlátók kevesebbet stresszelnek és jobban megbirkóznak az ellenséges körülményekkel, mint a pesszimisták.
A hosszú élet fontos feltétele a Forbes szerint a szex, de nem feltétlenül közvetlen biológiai hatásai miatt (bár az amerikai orvosszövetség szerint a gyakori ejakuláció csökkenti a prosztatarák veszélyét), hanem mert csökkenti a stresszt, boldoggá tesz és pihentet - az alacsony vérnyomás a szívroham egyik legnagyobb ellensége. Hasonló okokból csökkenti a korai halál esélyét egy háziállat, elsősorban kutya - egy nemrégiben született tanulmány szerint ráadásul a háziállatokkal rendelkezők 12 százalékkal nagyobb eséllyel élnek túl egy szívrohamot, mint akiknek se kutyája, se macskája.
A sok pénz életet ment
"Legyen gazdag" - javasolja a Forbes azoknak, akik tovább szeretnének élni, mint a többiek. Az évi 20 000 dollárnál (négymillió forint) kevesebbet kereső, vagyis szegénynek számító amerikaiaknak negyede szenved krónikus betegségben, míg ez az arány csak 6 százalékos azok között, akik évi 75 000 dollárt (15 millió forint), vagy annál többet keresnek. Az indoklás? A gazdagabbak jobban élnek, jobb helyen laknak és nagyobb valószínűséggel folytatnak egészségtudatos életmódot, mint a szegények.
A dohányzás rákot okoz, írja a Forbes. Aki pedig sokat idegeskedik, például dühkitöréssel reagál a stresszhelyzetekre, hatszor kisebb eséllyel éri meg 55. születésnapját, mint aki csak röhög az egészen. A nevetés egyébként is fontos, aki sokat nevet, kevesebb adrenalint termel, és kisebb eséllyel hal meg szívbajban, mint aki folyton idegeskedik, márpedig a stressz több ember haláláért felelős, mint bármely más faktor, állítja Dr. David Fein, a New Jersey állambeli Princeton hosszú élet vizsgálatára berendezkedett központjának igazgatója.
A rendszeres testgyakorlást és a diétát érdemes antioxidánsok - pl. fahéj, áfonya, bab - fogyasztásával kiegészíteni, mert ez lassítja a sejtek öregedését és csökkenti néhány súlyos betegség (Alzheimer-kór, rák) kialakulásának kockázatát. És aki még ennél is tovább akar élni, az házasodjon jól és meditáljon sokat, tanácsolja a Forbes magazin. A hosszú életért felelős gének három generáción át örökítődnek. Ha az ember felnőtt korában olyan házastársat választ, akinek még élnek a nagyszülei, ha magának nem is, gyermekeinek hosszú életet biztosíthat, már mielőtt megszülettek volna. Meditációból kevés is elég: 15 percnyi öntevékeny agytisztítás többet ér egy óra mély álomnál, de már napi két perc is hasznos lehet,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése