A nevem Lászlóné Falusi Mónika, Komárom-Esztergom megyében élek. Két gyermekem ifjúkorú, a fiatalok minden "áldásával". Tőlük, általuk és egyéb más szemlélettől maradok én is fiatal, amit szeretnék megosztani másokkal.
Életem úgy alakult, hogy belecsöppentem az egészségügybe először gyermekápolóként, majd a főiskola elvégzése után egészségügyi szakoktató lettem. 20 évet tanítottam, aztán a leépítési hullámba estem bele. Jót tett velem, mert lényeges paradigmaváltáson estem át az elmúlt 6 évben. Megismertem az üzleti világot, a piac diktálta rohanást, stressz-helyzeteket. Tanultam mellette üzleti tanulmányokat, amelyek a szemléletemen jelentősen változtattak vagy megerősítettek hitemben.
Azzal, hogy öregszünk, nem minden válik rosszá, hiszen a konstruktivista tanulásmódszertan szerint nagyon sok információ kapaszkodik az előzetes tudás fájába...
Csak remélni tudom, hogy mások is kiváncsiak erre a bugyorra, ahonnan apránként szedem elő a fiatalon maradással kapcsolatos kenyér darabkákat:)
Szeretettel ajánlom blogomat, amit lehetőség szerint naponta szeretnék bővíteni. Jó olvasást és fiatalodást hozzá!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése